„Egy mélyen szerető szülőkkel teli generáció megváltoztatná a következő generáció gondolkodását, és ezzel együtt a világot is.” – írja Charles Raison. A békés szülő magatartása három, egymásra épülő összetevőből áll:
1. A szülő elkötelezi magát saját érzelmeinek szabályozása mellett.
2. A szülő prioritásként kezeli a szülő-gyermek kapcsolat fenntartását és erősítését, ami az egyetlen ok, amiért a gyermekek együttműködnek.
3. A szülő tanítja a gyermeket, ahelyett, hogy „szeretetmegvonást” vagy más büntetési technikákat alkalmazna, hogy kiabálással, fenyegetéssel, büntetéssel vagy jutalmazással irányítsa és manipulálja őt. Ehelyett a szülő szeretetteljes útmutatást kínál a gyermeknek, hogy megtanulja kezelni az érzelmeit, és ezáltal a viselkedését.
Ez a cikk tíz tippet ad a békés szülői magatartás gyakorlásához a hagyományos szülői magatartás helyett. Ha azon gondolkodsz, hogy ez jó ötlet-e, a rövid válasz az, hogy a hagyományos szülői magatartás a büntetésre épül, ami aláássa a gyermekeddel való kapcsolatodat, a gyerekek rosszabbul érzik magukat (ami miatt rosszabbul viselkednek), és szabotálja a gyermeked önfegyelmének fejlődését. Hiszen nem az a célod, hogy segíts a gyermekednek jól érezni magát és jobban viselkedni?
1. A békés szülői magatartás a saját érzelmeid szabályozásával kezdődik,
…hogy az a türelmes, érzelmileg nagylelkű szülő lehess, aki lenni szeretnél – és akit a gyermekeid megérdemelnek.
2. Értékelj minden tanítást aszerint, hogy erősíti vagy gyengíti-e a gyermekeddel való kapcsolatodat
A leghatékonyabb fegyelmezési stratégia az, ha szoros köteléked van a gyermekeddel. Azok a gyerekek, akik kötődnek a szüleikhez, természetesen a kedvükben akarnak járni. Gondolkodj szeretetteljes útmutatásban, ne büntetésben. A büntetés rombolja a kapcsolatotokat, és végső soron még több rossz viselkedést szül. A korlátok felállítása és az elvárások megerősítése fontos, amennyiben szükséges, de olyan empatikus módon, amely segít a gyermeknek abban, hogy a viselkedése javítására összpontosítson, ne pedig arra, hogy rád haragudjon.
3. Minden korrekciót a kapcsolat megerősítésével kezdj
Ne feledjük, hogy a gyerekek akkor viselkednek rosszul, ha rosszul érzik magukat és elszakadnak tőlünk.
Hajolj le hozzá, és nézz a szemébe: „Azt akartad, hogy a bátyád arrébb menjen, ezért meglökted. Ne lökdöss; a lökdösődés fáj! Mondd meg a bátyádnak: „Menj arrébb kérlek!””
Emeld fel őt: „Szeretnéd, ha tovább játszhatnál, de ideje lefeküdni”.
Vegyél fel szeretetteljes szemkontaktust: „Most nagyon ideges vagy.”
Tedd a kezed a vállára: „Félsz elmondani nekem mi történt.”
4. Ne habozz, ha szükséges, határokat szabni, de empátiával állítsd be őket
Természetesen érvényre kell juttatnod a szabályaidat. De közben elismerheted az ő nézőpontját is. Ha a gyerekek úgy érzik, hogy megértik őket, könnyebben elfogadják a korlátainkat.
„Nagyon-nagyon dühös vagy és megbántottak. De akkor is: nincs harapdálás! Mondd meg a bátyádnak, hogy mit akarsz!”
„Szeretnéd, ha tovább játszhatnál, de most már ideje lefeküdni. Tudom, hogy ez elszomorít téged, de holnap újra előveheted a játékokat.”
„Tudom, hogy nem akarod, hogy anyu nemet mondjon, de a válasz akkor is nem. Nem mondjuk egymásnak, hogy „Fogd be”, de az rendben van, hogy szomorú és mérges vagy”.
„Te félsz, de mi mindig igazat mondunk egymásnak.”
5. Bármilyen fizikai veszélyt jelentő helyzetben azonnal lépj közbe, hogy határokat szabj, de empátiával kapcsolódj be
„A szabály az, hogy nem szabad ütni. Elmondhatod a nővérednek, hogy mit akarsz és hogyan érzel anélkül, hogy megtámadnád.”
6. A dac mindig kapcsolati probléma
Ha a gyermeked nem fogadja el az utasításaidat („Nem érdekel, mit mondasz, nem kényszeríthetsz!”), az mindig arra utal, hogy a kapcsolat nem elég erős ahhoz, hogy támogassa a tanítást. Ez mindannyiunkkal előfordul időről időre. Ilyenkor álljunk meg, és gondolkodjunk el azon, hogyan erősíthetjük a kapcsolatot, ne pedig azon, hogyan téríthetjük a gyermeket „észhez”. Ha hatalmi harccá változtatod a helyzetet, azzal csak elmélyíted a szakadékot köztetek.
7. Kerüld a szobafogságot! Ez még több helytelen viselkedést eredményez
A szobafogság, bár sokkal jobb, mint a gyermek megütése, csak egy másik változata a száműzéssel és megalázással történő büntetésnek. Magára hagyjuk a gyerekeket, hogy kezeljék a kusza érzelmeiket, így aláássuk az érzelmi intelligenciát. Erodáljuk, ahelyett, hogy erősítenénk a gyermekkel való kapcsolatunkat. Hatalmi harcot indítunk el.
8. A “következmények” rossz leckét tanítanak, ha büntetésként alkalmazod őket
Első látásra a “következményeknek” van értelme: a gyermek megtesz (vagy nem tesz meg) valamit, és tanul a következményekből. Ami, ha ez természetes módon történik, fantasztikus tanulási élmény lehet. De a legtöbbször a szülők úgy alakítják ki ezeket, hogy bármelyik gyerek láthatja, hogy a következmények valójában büntetések.
Sajnos a legtöbb gyerek, akinek a szülei büntetésként alkalmazzák a „következményeket”, nem úgy gondol rájuk, mint a saját tetteik természetes okozataira („Ma elfelejtettem az ebédemet, ezért voltam éhes”), hanem úgy, mint a fenyegetésekre, amelyeket a szüleik összeszorított fogain keresztül hallanak: „Ha meg kell állnom az autóval miattad, annak következményei lesznek!”.
Amennyiben a következményekre a gyerekek büntetésként tekintenek — és ez szinte mindig így van –, nem olyan hatékonyak, mint a pozitív fegyelmezés a jó viselkedés ösztönzésére. Alkalmazásukat a gyerekekkel szemben utolsó lehetőségnek kell tekinteni, és jelzésnek, hogy más stratégiát kell kitalálni.
9. Az, amit gondolsz és érzel, fontosabb, mint az, amit mondasz
A gyerekek szinte bármit megtesznek, amit kérünk tőlük, ha szerető szívvel kérjük őket. Találd meg a módját annak, hogy a NEM helyett IGEN-t mondj, még akkor is, ha megszabod a határt. „IGEN, itt az ideje takarítani, és IGEN, segítek neked, és IGEN, fent hagyhatjuk a tornyodat, és IGEN, moroghatsz emiatt, és IGEN, ha sietünk, olvashatunk még egy mesét, és IGEN, imádlak, és IGEN, hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy a te szülőd lehetek?”. IGEN!” Ezekre a gyermeked a tiédhez hasonló nagylelkűséggel fog válaszolni.
10. Ahogyan te bánsz a gyermekeddel, úgy bánik majd ő is önmagával
Ha kemény vagy vele, ő is az lesz önmagával. Ha szeretetteljes vagy vele, ugyanakkor határozottan szabsz neki megfelelő határokat, akkor ő is ki fogja fejleszteni a képességet, hogy saját viselkedésének határozott, de szeretetteljes határokat szabjon.
A kemény fegyelmezés és büntetés ironikus módon akadályozza a gyermek azon képességét, hogy önfegyelmet fejlesszen ki. A keménység internalizálásával nem csak az a probléma, hogy boldogtalan gyerekeket és végül boldogtalan felnőtteket eredményez, hanem az is, hogy nem működik. Azok a gyerekek, akiket nem szeretettel fegyelmeznek, soha nem tanulják meg konstruktívan kezelni magukat.
Amennyiben a neveltetésünk szigorú volt, úgy reagálunk erre, hogy lázadunk (hányszor csalunk a diétánkban?) vagy mártírkodunk (keményen próbálunk jó kislányok és jó kisfiúk lenni, de haragot gyűjtünk, és kitöltjük a dühünket azokon, akiket szeretünk, vagy nem adunk magunknak pihenőt, és végül összeomlunk).
Amilyen mértékben el tudjuk fogadni saját magunk szeretetteljes irányítását (mert a szüleinktől megtanultuk, hogy így bánjunk magunkkal), olyan mértékben vagyunk képesek célokat kitűzni és önfegyelmünket felhasználni ezek eléréséhez. Végső soron a szeretetteljes útmutatás és a békés szülői magatartás azt eredményezi, hogy a gyermekben kialakul az a szent grál, amelyre minden gyermeknevelés irányul: a gyermek saját önfegyelme.
forrás: https://www.ahaparenting.com/
Alkalmazd ezeket a mondatokat, hogy gyermeked érezze, mennyire szereted: https://motiwoman.hu/18-lelekemelo-mondat-gyermekeimhez/
Gyere a TikTok-ra, kövesd be a csatornámat: https://www.tiktok.com/@motiwoman.hu