A boldogság nagy, homályos ideája hajt mindenkit, de ez vezet a kudarc felé is, ha nem fogadjuk el, hogy boldogság önmagában nem létezik.
BOLDOGSÁG…DE MILYEN ÁRON?
Bárki, aki valaha is vett részt közgazdasági órán, hallotta már a mondást: „Nincs olyan, hogy ingyen ebéd”. Mindennek ára van, még akkor is, ha ez az ár nem mindig nyilvánvaló azonnal. Ahhoz, hogy valamit elérjünk, valami másról le kell mondanunk. A mai, boldogságmániás kultúrában a legtöbben ennek az ellenkezőjére törekszenek: boldogok akarunk lenni minden költség nélkül. A jutalmat akarjuk a kockázatok nélkül, a nyereséget a fájdalom nélkül.
Ironikus módon éppen ez a akaratosság, hogy semmit sem vagyunk hajlandóak feláldozni, ez tesz minket még nyomorultabbá. A boldogságnak ára van. A boldogság nem ingyenes. És annak ellenére, amit a Nők lapja, Tony Robbins vagy a Dalai Láma mond nem mindig könnyű kitalálni, hogyan találjuk meg a boldogságot. Íme, hogyan indulhatsz a megkeresésére.
EL KELL FOGADNOD A TÖKÉLETLENSÉGET
Sokan azt hiszik, hogy ha egy házat, egy házastársat, egy autót és pontosan 2,5 gyereket összegyűjtenek, akkor minden „tökéletes” lesz. Pipálj ki minden egyes pontot a listáról, légy boldog néhány évtizedig, aztán meghalsz.
Sajnos az élet nem így működik. A problémák nem tűnnek el – változnak és fejlődnek. A mai tökéletesség holnapra mocsaras pöcegödörré válik, és minél hamarabb elfogadjuk, hogy az élet értelme a fejlődés, nem pedig a tökéletesség , annál hamarabb rendelhetünk pizzát és mehetünk haza.
A tökéletesség egy idealizáció. Meg lehet közelíteni, de soha nem lehet elérni. Bármi is legyen a „tökéletes” elképzelés a csinos kis fejedben, az önmagában egy tökéletlen, elérhetetlen (fixa) idea. A valóságban nem létezik.
Amikor elengedjük a tökéletesről és a „kell”-ről alkotott elképzelésünket , megszabadulunk a stressztől és a frusztrációtól, hogy valamilyen önkényes szabványnak kell megfelelnünk. És általában ez a mérce nem is a miénk! Ez egy olyan szabvány, amelyet másoktól vettünk át.
A tökéletlenség elfogadása azért nehéz, mert arra kényszerít bennünket, hogy elfogadjuk, hogy együtt kell élnünk olyan dolgokkal, amelyek nem tetszenek nekünk. Ragaszkodunk a kontrollhoz, és az egész világgal meg akarjuk értetni, hogy milyen a nyugati demokrácia, és hogy miért volt a Trónok harca évadzárója valószínűleg a legrosszabb dolog, ami valaha történt. Ha a világ csak az én igényeimnek felelne meg, akkor minden jobb lenne – gondoljuk.
De az élet sosem fog megfelelni minden vágyunknak. Soha. És mindig tévedni fogunk valamiben, valamilyen módon. Ironikus módon éppen ennek elfogadása teszi lehetővé számunkra, hogy boldogok legyünk, mert így tudjuk értékelni a hibákat önmagunkban és másokban. És ez, kedves olvasók, jó dolog.
FELELŐSSÉGET KELL VÁLLALNOD A PROBLÉMÁIDÉRT
A világot hibáztatni a problémáinkért a könnyű kiút. Csábító, és még kielégítő is lehet. Amikor másokat hibáztatunk, mi lehetünk az áldozatok, és mi lehetünk az összes szörnyű igazságtalanságon felháborodva, amit ránk zúdítottak. Elmerülünk a képzelt áldozattá válásunkban, hogy egyedülállónak és különlegesnek érezzük magunkat olyan módon, ahogyan soha sehol máshol nem érezhettük. De a problémáink nem egyediek. És nem vagyunk különlegesek. Legalábbis nem ezek miatt.
A saját tudásunk tökéletlenségének elfogadásában az a szép, hogy többé nem lehetünk biztosak abban, hogy nem mi vagyunk a hibásak a saját problémáinkért. Tényleg a forgalom miatt késtél? Vagy indulhattál volna korábban is? Az exed tényleg egy önző senkiházi? Vagy manipulatív és túlságosan követelőző voltál vele szemben? Tényleg a menedzsered hozzá nem értése miatt veszítetted el az előléptetésedet? Vagy tehettél volna még valamit?
Az igazság általában valahol a „mindkettő” körül van – bár ez helyzetről helyzetre változik. A lényeg azonban az, hogy csak a saját tökéletlenségeidet tudod kijavítani, másokét nem. A saját magad problémája, a te irányításod eredménye, a te munkád. Tehát akár el is kezdheted.
Persze, rossz dolgok történhetnek, történnek. Nem a te hibád, hogy egy részeg sofőr nekiment az autódnak, vagy egy baleset miatt eltört a lábad és nem sportolhatsz mondjuk versenyszerűen. De a te felelősséged, hogy felépülj ebből a veszteségből, mind fizikailag, mind érzelmileg. Szóval kezdj el gyógyulni.
Az, hogy másokat hibáztatsz az életed problémáiért, rövid távon talán ad egy kis megkönnyebbülést, de végső soron valami teljesen alattomos dolgot sugall: azt, hogy képtelen vagy irányítani a saját sorsodat. És ez a legnyomasztóbb feltételezés, amivel együtt kell élned.
ÉREZNED KELL A FÉLELMET, ÉS MÉGIS MEG KELL TENNED
A bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság az, hogy érezzük a félelmet, a kétséget, a bizonytalanságot, és úgy döntünk, hogy valami más fontosabb. És aztán megtesszük azt.
Ha azonosulunk a pillanatnyi érzelmi állapotainkkal és érzékenységünkkel, a boldogságunk úgy fog hullámzani és összeomlani, mint a Wall Street a fekete hétfőn.
Az igazi, hosszú távú, gyerekekkel tesztelt és anyukával jóváhagyott boldogság nem a közvetlen érzelmi állapotainkból származik. A hosszú távú boldogságunk inkább a mélyebb értékekből származik, amelyeket mi határozunk meg magunk számára.
MEG KELL TALÁLNOD A CSELEKEDETEID MÉLYEBB CÉLJÁT
Jobban mondva azt kell választanod, hogy mi motivál téged. Valami felszínes és külsődleges dolog? Vagy valami értelmesebb?
Ha kizárólag a pénz motivál, az instabil érzelmi szabályozáshoz és sok ellenszenves illetve felszínes döntéshez vezethet. Ha valaki azért motivált a pénz által, hogy jó életet tudjon biztosítani a családjának és a gyermekeinek, az már sokkal szilárdabb alapot jelent például. Ez a mélyebb cél motiválja az embert a stresszen, a félelmen és az elkerülhetetlen bonyodalmakon keresztül, amire egy felszínesebb motiváció nem igazán képes.
Ha mások elismerése motivál, az rászorultságot eredményez és negatív dolgok bevonzását segíti elő. Ha azért hajt az elismerés, mert művész vagy, és olyan művészetet akarsz létrehozni, amely új és erőteljes módon mozgatja és inspirálja az embereket, az sokkal fenntarthatóbb és nemesebb. Képes leszel átvészelni a rosszallást, a szégyent és az alkalmi katasztrófákat ezáltal.
Hogyan találja meg valaki a mélyebb célját? Nos, ez nem könnyű. De aztán az erős, fenntartható és megingathatatlan boldogság sem könnyű. (Ezt még senki sem mondta neked?)
Itt egy tipp a boldogsághoz: a növekedés azt jelenti, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy jobb emberré váljunk. A hozzájárulás azt jelenti, hogy megtaláljuk a módját annak, hogyan tehetünk jobbá másokat. Keresd meg, hogyan tudod ezeket beépíteni a motivációdba, ezzel egy sokkal stabilabb érzelmi elégedettséget érhetsz el.
„Nem lehetsz úgy erőteljes, életeket megváltoztató jelenlét egyes emberek számára, hogy közben mások számára nem vagy kínos vagy egy teljes vicc”.
HAJLANDÓNAK KELL LENNED A KUDARCRA ÉS A SZÉGYENKEZÉSRE
Az emberiség szépsége az életértékek sokfélesége. Ha megéled az értékeidet, és hagyod, hogy azok motiválják a tetteidet, a viselkedésedet, elkerülhetetlenül összeütközésbe kerülsz azokkal, akiknek az értékei ellentmondanak a sajátjaidnak. Ezek az emberek nem fognak kedvelni téged. Csúnya, névtelen megjegyzéseket fognak hagyni az interneten, és esetleg illetlen megjegyzéseket tesznek majd az édesanyádra. Bármit teszel, ami fontos, elkerülhetetlenül azok fogják kísérni, akik azt kívánják, hogy elbukj. Nem azért, mert rossz emberek, hanem mert az értékrendjük eltér a tiédtől. (Oké, némelyikük tényleg elég szörnyű alak.)
Minden vállalkozásban szükség van a kudarcra ahhoz, hogy előrelépjünk. Kudarc nélkül nincs fejlődés, és fejlődés nélkül nincs boldogság.
Élvezd a fájdalmat. Fürödj a megvetésben. Az élet egyik legfontosabb képessége nem az, hogy hogyan kerüljük el a bukást, hanem az, hogy megtanuljuk, hogyan álljunk fel újra. A gyűlölködők úgyis gyűlölni fognak.
forrás: https://markmanson.net/hidden-costs-of-happiness
Vannak, akik már megtalálták:
