Ragyogj!

telihold

A régi időkben élt egy szamuráj, akit nemes szívéről és becsületességéről ismertek. Egy nap elhatározta, hogy meglátogatja a Zen szerzetest, hogy tanácsot kérjen tőle.

A szerzetes épp imádkozott, amikor a szamuráj megérkezett. Ő türelmesen várt, amíg a szerzetes befejezi a fohászát, majd megkérdezte tőle: – Miért érzem magam alsóbbrendűnek? Sokszor szembenéztem a halállal, megvédtem a gyengéket és a hazánkat. Amikor viszont téged láttalak imádkozni, úgy éreztem, az életem fabatkát sem ér.

A szerzetes így válaszolt: – Várj meg itt és válaszolok neked, ha majd mindenki hazament, aki ma tanácsért jön hozzám.

A szamuráj az egész napot a szerzetes kertjében töltötte. Nézte az embereket, ahogy egymásnak adják a kilincset, hogy tanácsért folyamodjanak a bölcs emberhez. Látta, hogy a szerzetes mindenkit ugyanolyan türelemmel és kedvességgel fogad, arcán a gyengédség, az odaadás és az átszellemültség mosolyával.

Napszálltakor elfogytak a látogatók. A szerzetes behívta a szamurájt szerény hajlékába. Az égen ragyogott a telihold, közel s távol tökéletes csend honolt.

Ekkor megszólalt a szerzetes. – Látod a Holdat, milyen gyönyörű? Ma este végigjárja a teljes sötét égboltot, holnap reggel pedig a Nap fenséges ragyogása újra felfedi előttünk a minket körülvevő világot: a fákat, a hegyeket, a felhőket, az eget.

A szerzetes a szamurájra nézett és így folytatta: – Éveken át minden nap hosszasan szemléltem mindkettőt; és mégis, sosem hallottam, hogy a Hold azt kérdezné: “Miért nem ragyogok én annyira, mint a Nap?”. És azt sem kérdezte soha: “Miért vagyok alsóbbrendű és jelentéktelen?”.

– Persze, hogy nem! – szólt közbe a szamuráj. – A Nap és a Hold két teljesen különböző teremtmény, mindkettőnek megvan a maga szépsége. Nem lehet a kettőt összehasonlítani, hiszen mindkettőben ott az isteni szándék.

A szerzetes bólogatott. – Most már tudod a választ a kérdésedre. Minden ember más és más, egyediek és különlegesek vagyunk. Nem számít, mi a hivatásunk, mit szolgálunk vagy mi iránt érezzük az elköteleződést; mindannyian fontosak és szükségesek vagyunk. Az isteni szándék miatt vagyunk a Földön.

Minden egyes ember másképp dolgozik a közösség jóllétéért. Mindenki odateszi a maga kis homokszemét, hogy a világ egy jobb hely legyen. A többi csak merő látszat. Mindannyian más készségeket, képességet, tehetséget kaptunk, de a cél azonos: hogy arra használjuk, ami a többi ember javát szolgálja.

 

Ha tetszett, oszd meg te is! Köszönöm szépen!

Instagram oldalamon motiváló idézeteket találsz. Kövess te is!

Facebook oldalamon érdekes történeteket, frappáns és vicces idézeteket osztok meg veled. Várlak szeretettel a követőim között!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*