15 dolog, ami meglepően veszélyes lehet a babádra

15 babbiztos ötlet a veszélyes helyzetek elkerülésére

Ha kíváncsi babáinkról van szó, sosem lehetünk elég óvatosak. Ez a 15 dolog veszélyes lehet a kicsire, ha nem vigyázunk.

Amint egy baba elkezd kúszni, olyan, mintha egy teljesen új világ nyílt volna meg előttük, mert MINDENBE belekotnyeleskednek! És természetesen minden egyenesen a szájukba is kerül. A fiam szó szerint egy éjszaka alatt váltott át a kis hempergésből a teljes kúszásra, és én NEM voltam rá felkészülve. Azon kaptam magam, hogy rohanok, hogy megtaláljam a konnektordugókat és a szekrényzárakat, de ahogy egyre önállóbbá vált, rájöttem, hogy sok babaveszélyt elfelejtettem.

15 bababiztos tipp

1 – Ellenőrizd a babarácsot a fulladásveszély miatt

A babarácson sokszor kis műanyag fehér kupakok vannak, amelyek megakadályozzák, hogy felverje a falat. Neked úgy tűnhet, nem túl veszélyes, de egy ügyes babakéz egy pillanat alatt lekapja és már a szájában is van.

2 – Hűtőmágnesek magasra helyezése

Ha maga a rajta lévő figura vagy kép nem is tűnik olyannak, amit könnyen lenyelhet (bár eltörve ez is okozhat problémát), a gyakran leváló kis fekete mágnesdarabok a hátulján meglehetősen veszélyesek lehetnek.

3 – Tedd el a műanyag és papírzacskókat az alacsony fiókokból

Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek a konyhaszekrény alsó részében van egy fiók tele bevásárlószatyrokkal. Sok embert ismerek, akiknél ugyanez a helyzet, viszont a papír- és műanyag zacskók hatalmas fulladásveszélyt rejtenek magukban. Bármikor tehetsz egy reteszt arra a fiókra, de biztonságosabb, ha egyszerűen magasabb helyre költözteted őket.

4 – Tegyél csúszásgátlót a szőnyegek alá

Amint a baba mozgékony, és főleg miután elkezd járni, nagyon kell vigyázni, hogy ne legyenek olyan szőnyegek, amelyek potenciálisan kicsúszhatnak a totyogó baba alól. Egyszerű megoldás bármilyen szőnyegre, ha csúszásgátlót teszünk alá. Továbbá, ha a baba zoknit visel, győződj meg róla, hogy annak is csúszásgátlós talpa van.

Az otthonunk veszélyes elemek forrása lehet, ha nem figyelünk eléggé

5 – Nagy teherbírású kampókra tedd a faliképeket

A bababiztosítás során gyakran lefelé nézünk, és olyan dolgokat keresünk, amelyek a baba szintjén vannak, de arra is figyelnünk kell, hogy mi van felettük. Soha ne akassz fel semmi nehezet a baba kiságya fölé, és rögzíts minden nehéz képet vagy tükröt nagy teherbírású kampókkal.

6 – Biztonságos játékdobozt használjunk nehéz fedél nélkül.

A baba nagy valószínűséggel felfedezi a játékokat, és egy idő után látni fogja, hogy hol tároljátok ezeket . A nehéz fedéllel ellátott játékdobozban fennáll a veszélye, hogy leesik és becsípi a baba nyakát, vagy keményen rácsapódik az ujjaira. Sokféle műanyag és szövet játékdoboz létezik, amelyek nagyszerűen működnek.

7 – Ellenőrizd a szobanövényeket, és győződj meg róla, hogy azok nem mérgező fajták

Ezt nem kell magyarázni, a baba mindent megcsócsál, egy mérgező növény biztosan nem olyasmi, amit a közelében hagyhatunk.

8 – Vizsgáld meg a régi babajátékokat

Ne hagyd, hogy a baba olyan másoktól kapott játékokkal játsszon, amelyek több mint egy évtizedesek, vagy olyan játékokkal, amelyekről esetleg lepereg a festék. Győződj meg arról is, hogy a játékok zsinórjai nem túl hosszúak ahhoz, hogy baj lehessen belőlük. .

9 – Figyelj az elemekre

Sok játékban van elem, és a játék típusától függően a korrózió sokkal hamarabb bekövetkezhet, mint gondolnád. Győződj meg róla, hogy rendszeresen cserélődnek és miután kifogytak, és hogy az akkumulátorsavból nem szivárgott semmi a játékra. Nagyon veszélyes lehet.

Az elem lenyeléséről nem is beszélve…

A veszélyes dolgok elkerülhetően egy bababiztos otthonban

10 – Óvakodj a latex léggömböktől

A latex lufik az egyik legnagyobb fulladásveszélyt jelentik, mert ha a baba lenyel egy darabot, az a torkára formálódhat, és teljesen elzárhatja a légutakat. Ráadásul nagyon könnyen bekerülhet a tüdejükbe is.

11 – Ne feledkezz meg a mosogatógép által jelentett veszélyekről

Amikor a mosogatógép nyitva van, gyakran éles kések és villák vannak a babák számára tökéletes szinten. Emellett ez a szint tökéletes magasságot jelent egy új mászó számára, hogy felkapaszkodjon rá, és ha nincs jól rögzítve, felborulhat. A hozzá szükséges vegyszereket pedig pláne nagy odafigyeléssel kell tárolni.

12- tisztítás és porszívózás a bútorok alatt

Lehet, hogy naponta többször is porszívózod a padlót, de ha nem takarítasz a kanapék, szőnyegek, asztalok, könyvespolcok stb. alatt, akkor sok potenciális fulladásveszélyt kihagyhatsz, ami nagyon veszélyes.

13 – Kerüld a fürdőülések és a gyűrűk használatát

Abszolút semmi baj nincs a fürdetőülés vagy -gyűrű használatával, kivéve, hogy hamis biztonságérzetet adhatnak azzal kapcsolatban, hogy a babának semmi baja nem lesz, ha egy percre leveszed róla a szemed. Ez nem igaz! Amint a baba felfedezi az önállóságot, nem akar nyugodtan ülni, és könnyen ki tud csavarodni a fürdetőülésből. A csecsemők már 2 hüvelyknyi vízben is megfulladhatnak. Ijesztő!

14 – A pénztárcákat, kabátokat, stb, helyezd magasra

A pénztárcák vagy a kabátok zsebei mindenféle koszt és fulladásra veszélyes dolgot tartalmazhatnak. Gyakran hordunk magunknál gyógyszert, kézfertőtlenítőt, aprópénzt, kemény cukorkát, biztosítótűt, tollkupakot, körömcsipeszt, testápolót stb. amelyek veszélyesek lehetnek, ha a babához kerülnek.

15– Soha ne hagyd egyedül a babát a családi kutyával

Mindannyian tudjuk, hogy a legtöbb kutya családtag, de azért nem szabad elfelejtenünk, hogy ők is állatok. Évente több mint 100 000 csecsemőt kezelnek kutyaharapás miatt, és a legtöbb ilyen harapás olyan kutyáktól származik, amelyek ismerik a gyermeket, akit megharapnak. Soha ne hagyjuk a babát egyedül a kutyával, és tanítsuk meg őket arra, hogy gyengéden bánjanak a kutyákkal.

Ezeknek a bababiztos intézkedéseknek a végrehajtása nem vesz sok időt igénybe, de nagyban hozzájárulhat gyermekeink biztonságához. Abban az esetben, ha új anyuka vagy, és ez a bejegyzés nagyon stresszel, ne aggódj. Már néhány egyszerű óvintézkedés megtétele is segíthet abban, hogy biztonságban tudd a kicsikédet. És persze a baba biztonságának első számú módja, hogy egyszerűen csak figyeljünk rá.

forrás: https://savvysassymoms.com/

Egy kisbaba mellett ezekre az időspóroló takarítási ötletekre is szükséged lesz: