
A DIY sminklemosó kendő nem csak azt a pénzt spórolja meg nekünk, amit a vattakorongokra költenénk, de az azzal felgyülemlett hulladékot is.
Az elmúlt néhány évben megpróbáltunk sok tárgyat lecserélni az otthonunkban újrafelhasználható / fenntartható lehetőségekre, és bár sok előrelépést tettünk etéren, még van hová fejdlődni. Számos kellék és eszköz cserélhető le egyszerűbb, olcsóbb és főleg környezetbarátabb verziókra, az egyik ilyen a sminklemosások alkalmával felgyülemlett vattakorong halom. Ennek házi, fenntartható változatát eképpen tudjátok otthon elkészíteni:
-valamiféle frottír törölköző anyag
Kellékek a sminklemosó kendő készítéséhez:
-pamut textil
-vonalzó, alátét és körző
-varrógép vagy tű és cérna
- Először is vágjuk a pamut textilt annyi 10cm-es négyzetre, ahány kész törlőkendőt szeretnénk.
- Ismételd meg az előbbi folyamatot és vágj ugyanannyi 10cm-es négyzetet a frottír anyagodból, majd tűzd össze ezt és a pamutot. A jobbik oldalukkal szemben. (Általában azt mondják, hogy először mossuk ki az anyagot, utána varrjuk meg, de félő, hogy a frottír anyag kész szélek nélkül kibomlik a mosógépben. Ezért dönthetünk úgy, hogy ebben az esetben először varrni, majd mosni fogjuk őket.)
- Varrd körbe a négyzetet ⅜”-os ráhagyással, de hagyj ki egy pár cents részt, hogy ott ki tudd fordítani az anyagot.
- A négyzet kifordítása után vágd le a vágás vonalán túli széleket.
- Varrd körbe a négyzetet egy 1/4″-es ráhagyással, ami egyben a nyílást is összevarrja.
- Ha a törlőkendők elkészültek, adj nekik egy gyors mosást a mosógépben, és máris készen állnak arra, hogy egy üvegedényben tárolva igény szerint használd őket!

Pro tipp
Hagyd a törlőkendőket a levegőn megszáradni, mielőtt betennéd őket egy tárolóba, nehogy bepáljanak használat előtt, mert akkor több kárt okozhatnak, mint hasznot.
A mosásához tedd őket egy kis hálós szennyeszsákba, és mosd őket meleg/forró hőfokon.
FYI
A törlőkendőd valószínűleg nem marad sokáig fehér, de tudni fogod, hogy tiszta, szóval ez a lényeg (bármikor vehetsz sötétebb anyagot is, ha nem akarod, hogy észrevegyék rajta a sminkfoltokat).
Az is egy lehetőség, hogy mindkét oldalát a frottír anyaggal csinálod, ha szeretnéd, így mindkét felét használhatod a smink eltávolítására.
Mi imádjuk ezeket a törlőkendőket, melyeknek különösen olajos tisztítóval hatékony a használatuk. Persze tonik felvitelére is jó lehet, ha ez is része a szépségápolási rutinodnak.
Mielőtt nekiállsz, számold ki, hányat fogsz elhasználni naponta és milyen sűrűn tervezed mosni őket, hogy ne kelljen kétszer nekiállnod a kendők varrásának, mert ha egyszer átálltál, többé nem nézel vissza a vattakorongokra!
forrás: https://abeautifulmess.com/reusable-makeup-wipe-diy/
Más otthoni tárgyak is cserére, modernizálásra szorulhatnak: