Nyolc létfontosságú téma, amit a Jégvarázs 2 tanít a gyermekednek

Jégvarázs 2. Elza és Anna
Elza és Anna története gyermekek millióinak kedvence szerte a világon. A Jégvarázs 2. az év legjobban várt rajzfilmje, amely egyúttal fontos témák megbeszélésére ad lehetőséget a legkisebbek és szüleik között.

Sokak szerint a Jégvarázs 2 jóval komorabbra sikerült, mint az első rész. Ez bizonyos szempontból igaz, másrészt viszont most is győz a jó, a történet pedig telis-tele van megbeszélésre érdemes részletekkel.

A cikk spoilert tartalmaz!

A kicsik életkoruktól és szellemi érettségüktől függően jó pár kérdést fognak rád zúdítani a Jégvarázs 2 után, neked pedig adódik a kiváló lehetőség, hogy fontos témákról beszélgess velük. Itt van pár ötlet!

 

8 fontos téma, amit a Jégvarázs 2. tanít a gyermekednek

Testvéri szeretet

Anna szó szerint tűzön-vízen át követi Elzát, elég csak az elvarázsolt erdőben felcsapó tűzvészre gondolni. Ha több lurkód van, elbeszélgethetsz velük arról, hogy a szeretet akkor sem szűnik meg, amikor a testvéredtől nagy távolság választ el, vagy ha épp teljesen ellentétes a személyisége a tiéddel.

Ember és természet viszonya

A négy elem – tűz, víz, föld, levegő – lenyűgöző tombolása, majd megszelídülése a Jégvarázs 2-ben azt sugallja: az ember és a természet békés együttélésére csak a kölcsönös tisztelet által kerülhet sor. Az elvarázsolt erdőben élő indián törzs tiszteli a természetet, ám amikor Elza és Anna nagyapja beavatkozik a gát építésével a dolgok rendjébe, felborul az egyensúly. Ezen a vonalon elindulva tehát remekül felboncolhatjátok a kicsikkel a környezetszennyezés, valamint az embernek a természet ellenében gyakorolt nagyképűsége témáját.

Uralkodni vágyás

Elza nem különösebben hatódik meg attól, hogy ő a királynő Arendelle-ben, így ezt a kérdést nem az ő vonatkozásában kell megtárgyalnotok, hanem az apai nagyapa miatt, aki csak azért építette a gátat, hogy az erdőben élő indiánokat igája alá vonja. Hatalomvágya, gonoszsága hosszú évtizedekre megpecsételte az indiánok sorsát, akik a köddel borított erdőben kénytelenek élni mindaddig, amíg a testvérpár el nem hozza számukra a megoldást.

Elza, Anna és szüleik. Kép: Disney

Emlékek

Amikor Elza elér a folyóhoz és megjelenik előtte a nagyapja az indián vezérrel, a barlang mélyére mennek, de a két férfi nem veszi észre a lányt. A fiam kérdezte, hogy ez hogy lehet. Itt el tudjuk mondani a gyerekeknek, hogy Elza nem egy időben volt jelen a nagyapjával, csak egy helyen. Egyfajta látomása volt, amit a múlt történései tártak fel előtte. Ugyanígy, az őt elcsalogató énekhang is a múlt egy darabja, ami a jelenben ragadt, mert feladata van. Beszélgess a gyerekeddel arról, hogy vajon miért jut eszünkbe valami épp adott pillanatban! Az emlékek nem véletlenül jelennek meg: felidézi őket egy ismerős hely, ember, de akár egy illat is. Szerintem nagyon izgalmas téma.

Felnőtté válás

Olafon keresztül kicsit belenézhetünk a gyerekek buksijába, hiszen a hóembert szinte a teljes mese alatt a felnőtté válás foglalkoztatja leginkább. A gyermeki félelem is megjelenik, amikor az elvarázsolt erdőben leszakad a többiektől és kergeti őt a szél. Azt hajtogatja magának, hogy ha majd felnőtt lesz, rájön, hogy amitől most fél, az valójában milyen vicces volt. Ha gyermeked sokszor fél egyedül vagy a sötétben, idézzétek fel együtt Olaf jelenetét és tárgyaljátok ki, te hogyan látod a félelmetesnek tűnő helyzetet, valamint a gyermeked hogyan látja ugyanazt.

Önállósodás

Bár olvastam olyan kritikát, ahol Anna háttérbe szorítása miatt méltatlankodtak, szerintem roppant jelentős szerep jutott neki, hiszen, míg az első rész végén öntudatlanul idézi elő a helyzet megoldását (jéggé fagy, Elza nagyon sajnálja és így törik meg a varázs), most igen határozottan, tudatosan veszi kézbe a dolgokat és mondjuk ki: főként neki köszönhető a gát lerombol(tat)ása. Mindezt pedig úgy teszi, hogy azelőtt semmit sem tudott segítség nélkül megoldani (Olaf vagy Kristoff mindig mellette állt), most azonban már Olafot is elveszti (legalábbis azt hiszi), de pár perc reményvesztettség után meglátja a fényt az alagút (jobban mondva, a barlang) végén. Óriási bátorsággal felébreszti és elcsalja a gigászi kőszörnyeket, ez pedig az első igazán önálló cselekedet, amit láthatunk tőle.

Anna és Olaf. Kép: Disney

Kitartás

Vajon elért volna Elza a folyóhoz, ha az első, kudarccal végződő tengerre futásnál visszafordul? És ha feladja a víz alatti csatát a ló ellen? Valószínűleg soha. Idézzétek fel ezt a képi világában is egyedülállóan csodás jelenetet és beszéljétek meg, mikor van gyermekednek szüksége kitartásra, hogy amikor úgy érzi, feladná, mindig jusson eszébe Elza jelenete, amiből táplálkozhat.

A múlt súlya

Nagyobbakkal van még egy iszonyú fontos vetülete a filmnek, ez pedig családunk, bővebb értelembem, közös történelmünk múltbeli döntései. Amikor a lányok megtalálják szüleik hajóroncsát és előhívják a vízcseppekből az utolsó pillanat szomorú emlékét, kiderül, hogy a szülők azért indultak útnak, mert Elza varázserejének eredetét akarták felkutatni. Elzát ettől szörnyű lelkifurdallás gyötri és felelősnek érzi magát szülei halála miatt. Ám Anna bölcsen így szól: „nem vagy felelős a szüleink döntéséért!” Hányan cipelik a családi titkok, tragédiák és sorsok borzasztó terhét a világban? Hány ember érzi magát hibásnak azért, amit nem ő követett el, de neki a múlt árnyékában kell élnie? Elza is leragadhatott volna ennél a gyötrelmes gondolatnál, de képes volt továbblépni és megérteni húga mondatát.

A Jégvarázs 2 főszereplői: Sven, Olaf, Kristoff, Elza és Anna. Kép: Disney

Ti láttátok már a Jégvarázs 2 c. rajzfilmet? Szereti a gyermeked Elza és Anna történetét? Írd meg kommentben, milyen más témákról beszéltetek a film után! A film adatlapja a Port.hu-n ITT!

Olvass el egy tanulságos történetet az önfeláldozásról! ITT találod.

Ha tetszett, oszd meg te is! Köszönöm szépen!

Még több motiváló idézet az Instagram oldalon, kövess! 

Facebook oldalamon érdekes történeteket, tanmeséket osztok meg veled. Várlak szeretettel a követőim között!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*