Nézz a tükörbe és bocsáss meg magadnak

nézz a tükörbe

Véleményem szerint, és ez személyes tapasztalatból fakad, tükörbe nézni valóságos hőstett.

Magam is meglepődtem, amikor sok-sok idő után újra volt bátorságom ahhoz, hogy tükörbe nézzek.

nézz a tükörbe önbizalom

Arra gondolok, amikor igazán SZEMBENÉZEK magammal, nem csak úgy belenézek a tükörbe fésülködés vagy sminkelés közben vagy futólag ellenőrzöm, nem ragadt-e a saláta a fogamra.

FIGYELEM MAGAM. Pontosan megfigyelem magamat, sietség és előítéletek nélkül, teljes figyelemmel és nem sütöm le gyáván a szememet, hogy azonnal elsomfordáljak a tükör elől.

MEGNÉZEM azt a valakit, aki születésem óta elkísér, aki mindenhová követ, akinek minden egyes fizikai változását konstatálom. Nem kapom le róla a tekintetemet, amikor észreveszi, hogy őt nézem, mint azok a fiatal szemek, akikkel akarva-akaratlanul találkozom a hétköznapok során.

Nagyon kemény feladat.

Mindannyiunknak van olyan tette, amiért szemrehányást tehet magának, valami, amit megbánhat, valami, amit szégyell. Mindannyian hibásnak érezzük magunkat valamiért.

Legtöbbször végül elfogadjuk magunkat, mert nincs más út… Ám a feltétel nélküli, megértő elfogadás szinte mindig hiányzik.

Hiányzik a megértés és az emberi létből fakadó tökéletlenség elfogadása. Habár egyes részletekben tetszünk magunknak, a “nagy egészre” sosem adunk 10-es pontszámot. Még 9-est sem. A 8-as is túlzás lenne.

Ahogy írtam: SZEMBENÉZNI a tükörképünkkel, nem csak belenézni a tükörbe, szinte lehetetlen küldetés. Pár percig határozottan nézni magunkat anélkül, hogy bármilyen szemrehányás felmerülne bennünk.

Azonnal felszínre kerülnek a saját magunkkal szembeni előítéletek, a rossz érzés, amit magunkban hordozunk.

Annyira nehéz szeretni magunkat a tökéletlenségünkben! Olyan elképzelhetetlen dolog büszkeséget érezni, amikor vannak hibáink!

Másként szólva: annyira igazságtalanok vagyunk magunkkal!

Nem tudom, miért vonszolunk magunkkal olyan sokan negatív érzelmeket saját magunkkal szemben olyanért, amit nem csináltunk “jól”, amit nem tudtunk helyesen megoldani, azért a válaszért, azért a helyzetért, amiben nem voltunk képesek fellázadni…mindenkinek megvan a maga oka rá. És majdnem ugyanennyien osztozunk az elégedetlenségben, mert nem értük el a tökéletességet életünk minden percében. Képtelenek vagyunk megbocsátani magunknak.

A megbocsátás annak az elfogadása, hogy emberek vagyunk, hogy értjük, ami a múltban történt. Amikor megbocsátunk, szemrehányás és ítélkezés nélkül alkalmazkodunk ahhoz a személyhez, aki ma vagyunk.

Most újra belenézek a tükörbe és megnyugvást érzek. Elfogadom magam. De nem beletörődéssel, hanem megértéssel. Hálával.

Mindig jó szándékból cselekedtem, habár nem mindig döntöttem helyesen. Ez van. Ez történt a múltban. Ez az, amim van. Ez voltam, ez lettem.

Az a szándékom, hogy kifejezzem önmagam iránti szeretetemet, törődésemet, elfogadásomat jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ… És hogy egyre inkább merjek mosolyogni, merjek magamra nézni, hálát adni azért, amit saját magamért tettem, felismerni a jó tulajdonságaimat, és hogy képes legyek megölelni magamat a tükörben anélkül, hogy nevetségesnek érezném a helyzetet.

Ajánlom, te is tapasztald meg ezt az élményt. Ha nem megy rögtön az, hogy percekig szembenézz magaddal, kezdd alig néhány másodperccel.

Most pedig magadra hagylak a tükröddel…

Oszd meg te is! Köszönöm!

Még több motiváló idézet az Instagram oldalon, kövess! 

Facebook oldalamon érdekes történeteket, tanmeséket osztok meg veled. Várlak szeretettel a követőim között!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*