A politikai polarizáció napjainkban minden idők talán legmagasabb szintjén van, ami nagyobb gondot okoz társadalmilag, mint gondolnánk.
Egyeseknek még az is nehezükre esik, hogy a politikai ellenfeleket olyan emberi lényeknek tekintsék, akik megérdemlik a törődést és az aggodalmat.
A politikai széthúzás ereje
Ez a pártok közötti ellenségeskedés veszélyeztetheti a kapcsolatainkat, például amikor a politikai nézeteltérések miatt nem tudunk beszélgetni a családunkkal és a barátainkkal. De a demokrácia egészére is hatással van. Ha úgy gondoljuk, hogy az eltérő politikai nézeteket valló emberek nem érdemlik meg a törődésünket és tiszteletünket, ha jobban „gyűlöljük” őket, mint amennyire „szeretjük” a saját oldalunkat, hogyan tudunk egymásra figyelni és együtt dolgozni a társadalmi problémák megoldásán?
Bár a politikai polarizáció elkerülhetetlennek tűnhet a jelenlegi helyzetben, egy nemrégiben készült tanulmány azt sugallja, hogy van esély harcolni ellene. Hogyan? Azzal, hogy arra ösztönözzük az embereket, hogy az adott csoport tagjait egyénként tekintsék, ahelyett, hogy kizárólag politikai hovatartozásuk alapján határoznák meg őket.
Angyal a részletekben
Ebben a vizsgálatban konzervatív és liberális amerikaiak egy változatos csoportját véletlenszerűen arra jelölték ki, hogy egy fiktív személyről (Alex) olvassanak, aki vagy a saját politikai pártjukhoz, vagy az ellenzéki párthoz tartozott, vagy egyikhez sem tartozott.
Egyes esetekben az Alexről szóló elbeszélés alig nyújtott többet a politikai identitásán és meggyőződésén kívül. Míg más esetekben olyan egyéni információkat tartalmazott, mint a kora, a családi állapota, a munkája vagy az, hogy hogyan érezte magát aznap. Miután elolvasták az Alexről szóló beszámolót, a résztvevőket megkérték, hogy mondják meg, mennyire erősek a negatív érzéseik Alexszel szemben. Hogy mennyire dehumanizálták őt, mennyire törődtek a jólétével, vagy mennyire gondolták őt erkölcstelennek.
Amikor Alex az ellenkező politikai párthoz tartozott, az emberek kevésbé pozitívan értékelték őt, mint amikor ugyanahhoz a párthoz tartozott vagy politikailag semleges volt. Nem nagy meglepetés. Amikor azonban az emberek több egyéni információt kaptak róla, minden említett szempontból pozitívabban értékelték. Szimpatikusabbnak, emberibbnek, erkölcsösebbnek és gondoskodást érdemlőnek -, mint amikor a politikai pártján kívül kevés információt kaptak róla.
Jonah Koetke vezető kutató szerint ez azért van így, mert ha segítünk az embereknek a címkék mögé nézni, akkor nem csak sztereotípiákon alapuló karikatúrákat látunk bennük.
„Az embereket az motiválja, hogy a saját csoportjukat más csoportoktól elkülönültnek lássák. És ennek része, hogy egy az övéken kívül eső közösséget homogénnek látnak” – mondja Koetke. „De ha a [csoportstátuszon] túlra látunk – megtudunk valamit valakinek a munkájáról, a családi életéről, a mindennapi tapasztalatairól -, az bátorít az ellen, hogy csak egyfajta algoritmusnak lássuk őket.”
Kevesebb ellenségeskedés, több kedvesség
Bár Koetke-t bátorította ezeknek az eredményeknek az ereje, nem tudta, hogy az ellenségesség csökkentése jobb viselkedéshez is vezet-e. A kísérlet következő része ezt kívánta kideríteni.
A résztvevőknek egy olyan hírfolyamot mutattak Alexről, amely azonos vagy ellentétes politikai párthoz tartozóként mutatta be őt, és vagy több egyéni információt adott, vagy nem. Egy tweet például így szólhatott: „Most néztem a republikánus nemzeti konvenciót! Nagyszerű előadók!” (azonosítva a politikai identitását), míg egy másik tweetben ez állhatott: „Most töltöttem ki egy személyiségkvízt online. Azt mondja, hogy gondolkodó, introvertált és bizakodó vagyok. Azt hiszem, ezek elég pontosak!” (némileg egyéniesítve őt).
A hírfolyam elolvasása után az emberek Alexet különböző, az „emberségéhez” kapcsolódó dolgokra értékelték, például arra, hogy mennyire „kifinomult és kulturált” vagy „érzelmes, érzékeny és melegszívű”. Azt is értékelték, hogy mennyire éreztek melegséget és törődést iránta, illetve mennyire tűnt erkölcsösnek.
Ezután a résztvevőknek Alex egy további tweetjét mutatták meg, amelyben az adóemelés mellett vagy ellen érvelt (a politikai pártja nézeteinek megfelelően megfogalmazva). Majd arra kérték őket, hogy válaszoljanak a saját tweetjükkel. A kísérletet nem ismerő személyek aszerint értékelték a tweeteket, hogy mennyire voltak civilizáltak a megértés és a melegség közvetítése szempontjából, miközben nem fejeztek ki ellenségeskedést Alexszel szemben.
Ismét elmondható, hogy azok, akik több egyéni információt kaptak Alexről (mint a csoporton kívüli közösség tagjáról), jobban kedvelték őt. Emberibbnek, törődésre érdemesebbnek és erkölcsösebbnek értékelték, mint azok, akik csak a politikai pártjáról kaptak információt. Ráadásul olyan tweeteket írtak, amelyekben kevesebb ellenségeskedést és több megértést fejeztek ki – ezt Koetke bíztatónak találja.
„A Twitteren [amelyet nemrégiben átneveztek X-re] megjelenő negativitás még több negativitást szül, és egy egyre növekvő körforgássá válik, különösen az erkölcsi és politikai témákkal kapcsolatban”. Állítja Koetke. „Ezért fontos annak megmutatása, hogy már az is fontos, hogy ha csak néhány dologgal többet olvasunk valakiről, az kevésbé hajlamosíthat minket arra, hogy nagyon negatív dolgot posztoljunk az illetővel szemben.”
Az ellentétek csökkentése az egyéni szinten túl
Ez a hatás azonban nem csak egyéni szinten jelentkezett. Amikor Koetke és kollégái megmutatták a résztvevőknek Alex (feltételezett) társadalmi hálózatát, ahol a legközelebbi barátokról feltételezhető, hogy osztják a politikai nézeteit, azt találták, hogy a résztvevők az Alex-től két fokkal távolabbi barátokat is melegebben értékelték. Ez azt jelenti, hogy a kívülálló csoportból egy személy individuálásának pozitív hatásai átterjedhetnek a csoport többi tagjára is. Még ha ez fokozatosan is történik.
„Az információk individualizálása valószínűleg nem befolyásolja az egész nagy csoport megítélését, de elkezdi befolyásolni a szociális hálózatokét” – mondja Koetke. „És ezen keresztül, úgy gondoljuk, idővel nagyobb változássá nagyítható”.
Koetke eredményei tükrözik a korábbi kutatásokat, amelyek szerint az emberekkel való egyéni szintű kapcsolat segít csökkenteni az előítéleteket. Mindaddig, amíg ez a kapcsolat pozitív. Sajnos a közösségi médián keresztüli interakciók a politikai megosztottságot illetően eléggé negatívak lehetnek, és monolitikus képet táplálhatnak az ellenkező oldalról. Még a való életben is kevesen szánnak időt arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek más politikai nézeteket vallókkal – és a kapcsolatfelvétel sem garantáltan pozitív.
Koetke elismeri, hogy ez problémát jelenthet az individualizáló emberek kihasználásában.
„Ha nincs sok tapasztalatunk a csoporton kívüli közösség tagjaival, vagy ha ezek a tapasztalatok rosszul alakulnak, akkor ezt egyszerűen átkerekítjük a csoporton kívüliekről alkotott belső képünkbe” – mondja. „Ez csak megerősíti a negatív percepciónkat”.
Közös terek létrehozása
Ez az a pont, ahol a „hídképző” programok, mint például a Living Room Conversations vagy a Braver Angels, biztonságosabb teret nyújthatnak a különböző politikai pártok tagjai közötti pozitív kapcsolatok kialakításához. Azáltal, hogy az ellentétes oldalról érkező emberek számára lehetőséget teremtenek arra, hogy többet tudjanak meg egymásról, így egyéniségként tekintenek egymásra. Miközben lehetővé teszik a nézeteltéréseket, az ilyen jellegű erőfeszítések segíthetnek az ellenségeskedés csökkentésében és a tiszteletteljesebb párbeszéd kialakításában.
Addig is mindannyian tehetünk azért, hogy megpróbáljuk humanizálni politikai ellenfeleinket. Ha így teszünk, az nem csak a választásokat teheti kevésbé maróssá, de a választások kimenetelétől függetlenül jobb, együttműködőbb problémamegoldáshoz vezethet.
Az önismeret még a politikai véleményformálásban is fontos szerepet játszhat: