Ha nem tudod, mi az a nagyszülői elidegenítés, akkor szerencsésnek mondhatod magad, napjainkban ugyanis egyre többeket érint a probléma…
A New York Times szerint a jelenség a következőképpen definiálható: „Az unokáktól való elidegenítés alapvetően a felnőtt gyermekektől való elidegenedést tükrözi, a középgenerációt, amely elősegítheti vagy megtagadhatja az unokákhoz való hozzáférést”.
A nagyonszülői elidegenítés jelensége
Időnként olvashatunk egy-egy levelet egy nagyszülőtől, ami elgondolkodtat minket, ezúttal egy nagymamáét olvashatjuk, aki egykor nagyon is részt vett az unokái életében, most pedig már nem láthatja őket.
„Két unokám él a fővárosban, egy 8 éves lány és egy 11 éves fiú, gyönyörű, okos mindkettő, én pedig a legbüszkébb nagymama vagyok, mégis alig, vagyis mostanában már egyáltalán nem láthatom őket. Amíg kicsik voltak és szükség volt a segítségemre, olykor egész hétvégéket töltöttek itt, úgy láttam, segítség volt ez a fiaméknak, de a menyem ragaszkodott hozzá, hogy mihamrabb a fővárosba költözzenek a szomszédos kisvárosból, és mióta ez megtörtént és betegségem miatt nem is tudok egyedül vigyázni a gyerekekre, alig látom őket. Egy ideig még meg-meglátogattak, hívtak is, ma már csak az ünnepeken ugranak le néhány órára, és nem is keresnek. Ha én keresem őket, néhány perc alatt leráznak a telefonon, a gyerekekkel pedig egyáltalán nem tudok beszélni, a kütyükhöz, amiket nyomkodnak, én nem értek, így csak néha látok fotót róluk, amiket a Facebookon megosztanak.”
Egy másik nagymama hasonló, de ha lehet, még nehezebb helyzetről számolt be:
„A fiam és a felesége 4 évvel a gyerek születése után elváltak, nem bántam, mert sosem jöttek ki jól egymással, a fiam (volt) feleségével pedig már előtte is minden alkalommal problémánk volt, ahányszor találkoztunk. De legalább rendszeresen láthattam az unokámat, akit mindennél jobban szeretek. Mióta elváltak csak a születésnapján láttam, amikor ajándékot vittem neki, pedig közös felügyeletben egyeztek meg, mégis, az unokám anyja ellenzi, hogy részt vegyek a gyerek életében, a fiam pedig nem szívesen ellenkezik vele, azt mondja, örül, ha bekesség van. Hivatalosan persze nem vagyok eltiltva, de attól félek, hogy pár hónap, talán év és teljesen megszakad a kapcsolatom a kicsivel.”
Van megoldás?
Nehéz ezek után megszólalni, nem arról van szó, hogy az ember nem szeretne bölcs tanácsokat adni, amelyek segíthetnek megoldani a problémát….de az igazság az, hogy nincs bevált recept ezekre. A problémája mindkét nagymamának a felnőttekkel, az unokája szülőjével van. Amíg ők nem találják meg a módját (ha tudják), hogyan dolgozzák fel ezt a problémát, addig nem lesz valós és hosszantartó javulás bekövetkezni.
Persze fontos azt is elmondani, hogy az ilyen helyzetbe került nagyszülő nincs egyedül. Ez nagyon sok családdal megtörténik. Amit tehetünk az, hogy kitartunk és megpróbálunk kommunikálni, beszélni a gyerekeinkkel, azok volt vagy mostani párjával és egyfajta kompromisszumra jutni. Nem lesz könnyű, hiszen, ha már idáig eljutottunk, mindenkinek lesznek sérelmei, de muszáj megoldást találni nem magunk, hanem elsősorban az unokák érdekében.
Ami a kérdést illeti, kinek árt leginkább a nagyszülői elidegenedés? Véleményem szerint a nagyszülőknek. Miért? Mert a gyerekek rugalmasak és gyorsan talpra állnak. Ez azt jelenti, hogy nekik nem fáj, ami történik? Természetesen nem. Van olyan nagymama, aki leveleket ír az unokájának, és egy széfben tartja őket. Reméli, hogy egy nap majd ő maga is átadhatja őket, de ha nem, akkor a halála után kapja majd meg. „Fontos számomra, hogy tudja, mennyire szerettem őt, és mennyire részese akartam lenni az életének”. Már több mint tíz éve ír leveleket, és azt mondja, minden alkalommal elsírja magát, amikor megír egyet.
Kitartás és türelem, ez a legtöbb, amit kívánhatunk a nagyszülői elidegenítésben szenvedőknek!
forrás: https://nanahood.com/grandparent-alienation-who-does-it-hurt-the-most
Olykor mindenki megküzd a gyerekek hiányával: